A zene és a mese napjának ölelésében
Nagy megtiszteltetés és óriási öröm volt számunkra, hogy iskolánkba látogattak a Budapesti Fesztiválzenekar művészei szeptember 30-án, a magyar népmese napján, a zene világnapja előtti napon. A zene és mese csodás szárnyain repít mindannyiunkat égi magasságokba, bűvöl el, hatol lelkünk legmélyére.
Intézményünk a 2019/20-as tanévben csatlakozott a BFZ Partneriskola programjába, melynek keretében jöhetett létre ez alkalom minden résztvevő nagy örömére. Az őszi programon az alsó tagozatos diákjaink személyesen találkozhattak a nemzetközileg elismert BFZ kiváló hangszeres művészeivel, s általuk a zenével. Hangszerkóstoló című előadásukon a jövő hangverseny-látogatói megismerkedhettek a szimfonikus zenekar felépítésével, működésével, a hangszercsoportokkal, a klasszikus zenével, és a hangszerekkel, amelyeken művészek játszanak. A program részeként a gyerekek kezükbe vehették, ki is próbálhatták a hangszereket. Vendégeink ajándékkal is meglepték tanulóinkat, egy kis furulyát is kaptak. A művészek támogató, pozitív attitűdje, az elismerő tekintetek, szavak is mind hozzájárultak, hogy diákjainknak emlékezetessé varázsolják a zenével való találkozást.
A fellépő művészek:
Gál- Tamási Mária - hegedű
Fekete Zoltán - brácsa
Eckhardt Éva - cselló
Jóföldi Anett - fuvola
Csalló Roland - klarinét
Tallián Dániel - fagott
Szabó András - kürt
Czeglédy Zsolt - trombita
Szakszon Balázs - harsona
Bazsinka József - tuba
Herboly László - ütőhangszerek
Polónyi Ágnes - hárfa
Köszönjük!
A program felelőse Isóczky Mariann volt.